FooldalEgyéb
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2012


Csepeli afterparti

2012. március 3-4.

A mai Kispesti uUszoda után egy teljesen új helyszínre utaztunk 6 telekocsival. Csepeli tagunk felesége és 2 kisgyermeke már nagyon várt bennünket. Remekül éreztük magunkat. Ettünk, ittünk, hajnalig táncoltunk.

Élménybeszámolók:

Kedves Natúr Társaim,
Hogy is kezdhetném ezt a levelet?
Talán ott, este az uszodában már erőteljes izgalom kerülgetett azon okból kifolyólag, én ajánlottam fel az after-partihoz lakásunkat, mint leendő színhelyet. Bevallom, néha a sírás is kerülgetett az uszi lábáztatójában, mikor röppenő gondolatok lettek úrrá rajtam; mi lesz, ha leszakad az emelet, ha kigyullad a lakás, ha vérfürdőt rendez két picike kutyusunk, ha rendőrt hívnak a szomszédok vagy ha a buli után már egyáltalán senki sem fog velem szóba állni ezután a résztvevők közül. Ilyen és ehhez hasonló gondolatok keringtek buksimban az egész este, éjjel, sőt, még hajnalban is.
Az usziba érkezésem után első utam szeretve tisztelt vezérnőnkhöz, Rózsához vezetett, mikor is megkértem arra, mivelhogy kevés embert ismerek alaposabban a gárdából, legyen segítségemre a leendő bulizók összeverbuválásában. Ő vállalta ezt és lelkesen neki is látott. 12-14 emberre gondoltunk családilag maximum. Ezek és után már kezdett gyanússá válni számomra a kijáratnál várakozó tömeg.
Jól meggondoltam én ezt? - villant belém a kérdés. Főleg, mikor Rózsa jelezte; igen, nos, 20-an vannak a meghívottak. Gyors fejszámolás...az nem sok picit? Mindegy, mert ugye ha lúd, legyen kövér, ha asszonyt időben leteszem aludni, a fogaimat csak másnap cincálja szét...no rajta! Majdnem két focicsapat! Szééép... 6 kocsi, az már ugye egy konvoj... Utazgatás, érkezés...
Mivel a második emeleten lakunk egy kertes házban, külső lépcsőn kellett felmenni. Ijesztő volt. A sor eleje a lakásban, közepe a lépcsőn, vége a kapuban. Ennyi embert még nem is látott ez a lakás egyszerre...
Bementünk és szerintem kényelmesen el is fértünk.
Beszélgetések, ivászat, evészet. Ez úton is köszönöm a sok mindent, amivel a megjelentek emelték a fogyasztható termékek repertoárját. Leültem és mosolyogva néztem a beszélgető csoportokat. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve utat engedtem a zenei aláfestésnek, először csak halkan, mintegy kóstolgatva a közvéleményt. Semmi reakció.
Kis idő elteltével picit feljebb pöckölve a hangerőt jelezni kívántam; nosza, perdüljetek táncra. Mert én ugye a magam esetlen módján ezt a lépcsőfokot inkább kihagyom. A tánc megindult az itt-ott beszélgető társaságok között. Kis idő elteltével azon kaptam magam, vágja a derekam a nadrág, hát levetettem. Volt, aki "Ha a házigazdának szabad, nekem miért nem?" kérdéssel követte példámat.
Innen a folyamat mintegy megállíthatatlan vízfolyás, haladt tovább. Lekerültek a ruhák és önfeledt, felszabadult bulizás lett az éjjelt betöltő elfoglaltság.
Igaz, általam nagyra becsült Vacek nem sokkal a kezdés után úgy döntött, elhajol a lépcsőn, alvást szimulálva. Jól sikerült a tettetés, el is aludt.
Egy falat sem ment le a torkomon egész éjjel. Leszámítva azt a 10-20 darab finom mákos kiflit, mit amolyan tűzoltás céljából magamba dobáltam.
Egy szó mint száz, szerintem nagyszerű összeröffenés volt, legalábbis ezt olvastam le az elmenők arcáról. Ez úton meg kell köszönjem az összes résztvevőnek, hogy jelenlétükkel megtisztelték otthonomat, a hozott dolgokkal megalapozták az alap jó hangulatot és hogy ezt meg is tartották vasárnap hajnalig. Végül is a fogaim megmaradtak és Asszony azt monda; nem bánta meg, hogy belement.
Legyen ez egy végszó és még egyszer köszönök mindent!
Szeretettel várom a megjelenteket egy leendő alkalommal, akkor már remélhetőleg én is felszabadultabb leszek.
János

Kedves Jancsi és Szilvi,
köszönjük szépen a meghívásotokat, jól éreztük magunkat nálatok, nagyon vendégszeretőek voltatok. Ica büszke rá, hogy a Pozsonyi-kifli (a mákos:-) ízlett neked, Misi el is kérte a receptjét:-) Én azt köszönöm, hogy használhattam a CD -lejátszódat és bár a naturista indulónkat nem játszotta le.
Még egyszer köszi: GabIca

Kedves János
köszönöm a beszámolódat. Amolyan "szép írói" stílusban, amilyet tőled vártam is:-)) Én nagyon jól éreztem magam az afterpartin, szokásosan jó hangulat és társaság gyűlt össze. Mindenki rutinos afterező volt már. Sajnos a létszám miatt én is aggódtam... de nem lehetett nemet mondani senkinek, így bevállalva, hogy esetleg nem jut mindenkinek ülőhely, úgy éreztem eljöhetnek a jelentkezők, mind a huszonegyen. Köszönöm, hogy lehetőséget biztosítottál rá és megbíztál bennünk. Gyermekeid tündériek voltak, ahogy vártak és hajnali fél 2-ig fent is maradtak velünk. Kávét daráltak az álmosaknak, nejed is kitett magáért, ahogy előkészült, szendvicsek, és több liternyi tea várt bennünket. A vendégektől szolid szeszesital, (főleg borok) és egy fél liternyi kecskeméti pálinka volt a felhozatal, viszont tengernyi pogácsa és édes-hagymás-túrós-káposztás-mákos sütemény került még az asztalra. Én 4-ig maradtam, az utolsó órákban még táncoltunk is... Aztán az utolsó előtti autós fuvarral, tele-telekocsival (Robival és Gusztival) Etáék kocsijával utaztam Zuglóba.
Üdv
Rózsa

Fotók: Gábor és Rózsa

IMG_4604h.jpg
IMG_4601h.jpg
IMG_4596h.jpg
IMG_4589h.jpg
IMG_4587h.jpg
IMG_4585h.jpg
IMG_4584h.jpg
IMG_4583h.jpg
IMG_4577h.jpg
IMG_4575h.jpg
IMG_4571a.jpg
IMG_4567h.jpg
IMG_4565h.jpg
IMG_4564h.jpg
DSC06031h.jpg
DSC06026h.jpg
DSC06016hh.jpg
DSC06013h.jpg

MNE-Napok 2012

2012. augusztus 18 - 20.; Délegyháza

Frenetikus 3 napot töltöttünk idén is Délegyházán a hagyományos MNE-napokon. Az aug. 20-i ünnepi hangulaton, a jó szervezésen, klassz programokon kívül az is hozzájárult a hosszú hétvége zavartalan és felhőtlen élvezetéhez, hogy rengeteg naturista barátunkkal, ismerősünkkel tudtunk találkozni.

NaVKE-saink közül gratulálunk a szép eredményekért a következő lelkes tagjainknak:

Alex és Zoli: strandröpi 3. hely

Alex és Zoli: tollaslabda 2. hely

Rózsa: légpuska-lövészet 3. hely

P. Zsolt és E. Kata: petanque: 2. hely

Robi: petanque 3. hely (az MNE-s Lencivel)

K. Béla és H. Péter: petanque 4. hely

Evabella: tóátúszás 4. hely

Mindenki másnak is nagy szeretettel gratulálunk, aki helyezést ért el, és nem NaVKE-s, és persze azoknak is, akik ezúttal nem nyertek, de próbára tették magukat és versenyeztek, amikor pedig lazázhattak volna a gyönyörű napsütésben a strandon :)

Eszter beszámolója:

Sok szép fiatal lányt és helyes férfit láttunk a szépségversenyeken, ráadásul a fiúk idén is kitettek magukért és olyan mókás műsort adtak elő, hogy a közönség alig tudta abbahagyni a tapsot és fütyülést.

Mindkét bulit, a szombatit és a vasárnapit is nagyon élveztem, jó zenék voltak és fergeteges hangulat. Vasárnap a behrangozott habparty minden várakozást felülmúlt. Ahogy elnéztem az önfeledten habozó embereket, akik gyermeki örömmel tapicskoltak, ugráltak, nevetgéltek az óriási habban órákon keresztül... hát az minden mosolyt és örömöt megért :) Én magam is kipróbáltam a végén, éjjel fél kettőig táncoltam, és akkor már muszáj volt megnézni, milyen is a habtenger belülről, mivel még sosem voltam ilyenen, és ledobva a táncos rucimat engedtem a srácok invitálásának, akik rögtön be is tuszkoltak a leömlő habzuhatag alá. Szuper volt :) Csak rettentő hideg... :)))

A strand és az egész kemping továbbra is szép, ápolt és tiszta, örömmel láttam, hogy az iszonyú hőségben egy teherautó járt körbe és egy nagy tartályból locsolta a poros utat. A kis parcellák bérlői olyan szeretettel ápolják "telkeiket", hogy az ember szíve megtelik melegséggel, ahogy elnézi a dús, zöld gyepet, virágokat, kicsinosított portákat... Remélem, egyre több bungalló ilyen szorgos gazdára talál és a maradék, bérelhető faházakat is ki lehet majd pofozni, nem beszélve a közvetlen környezetükről.

Rengeteg, szerintem ezres nagyságrendű vendég tette tiszteletét Délegyen, csodálatos élmény volt az egész, az ajándék augusztus végi felhőtlen napsütéssel együtt. Nagyon sok fiatal is eljött megint, ennyi huszonéves naturistát még sehol nem láttam Magyarországon. Csak drukkolni tudok, hogy ez maradjon is így és mind több esély legyen a megújulásra.

Rózsa beszámolója:

1. nap, szombat:

Mi a mentősdombi navkések, szombaton a déli órákban érkeztünk. Gyorsan beköltöztünk bérelt lakókocsijainkba ill. faházainkba vagy sátrat vertünk. De együtt volt a csapat, mentünk szurkolni a strandröpiseknek, közben fürdőztünk, szembesültünk a kukkoló videós létével (szerencsére csak hallomásból), és rengeteget napoztunk a nagy strandon a szokásos fánktól egy kicsit távolabb, mert azt délutánra más elfoglalták más napi vendégek. Nagyon sokan voltak napi vendégek! Több százan! Jól működött a strand rendészet is, sétáltak bizonyos időszakonként és figyelték a házirend betartását. De láttam kemping rendészet feliratú pólóban "intézkedőket is beljebb a Bermuda környékén is. Itt zajlottak a tollaslabda bajnokságok délután, előtte pedig a gyerekprogramok. A tollas bajnokságot sajnos nem láttam, mert vhol a túlparton az új faházakat és lakóit, régi ismerőseimet látogattam meg. Aznap vers is született rólunk, melyet a NaVKE honlapján itt olvashattok is, s ahogy daleth írta rólunk, mind igaz is:-)

" de lelkem egy része ott maradt, nem mint vendég, mint ki örökre ott lakik."

Igen szép nap volt így, barátokkal, borozgatni, napozni, sportolni, szurkolni, az esti naplementében a fénnyel játszani.

S nagyon jó hír fogadott este, hogy Alex és Zoli párosunk a strandröpiben harmadik lett, tollasban pedig második. Rögtönzött, virtuálisan megbeszélt stratégiájuk ezek szerint egész jól működtek.:-)

Este pedig nagy buli várt bennünket a Bermudán, nem volt késés, időben kezdődött a dizsi, hópelyhek is szálldogáltak... és a csillagos ég alatt, a nyári melegben ez vmi csodaszép volt... Nekem külön öröm volt látni Editék fiát, aki kisgyermek kori családi nudizása és a kamaszkori szünet után önmagától, felnőttként ide újra visszatért (huszonévesen) és velünk együtt nudizott napközben. Pár napja történt mindez, hálás köszönet érte G. és T. Attiláéknak, akik "rábeszélték" erre. :-) Vhol a Flóra panzióban közben zajlott a pókerbajnokság, melynek eredményét a másnapi díjkiosztáson tudtuk meg, ha jól emlékszem, ismét Sz. Pisti nyerte meg, megelőzve ezzel két szerencsés hölgyet.:-).

2. nap, vasárnap: Nem mondom , hogy könnyű volt a felkelés a hajnali 2-ig tartó dizsi után... De sikerült már 8 előtt kibújnunk a faházból és sietve reggelizni, tisztálkodni, hogy a pálinkás ébresztőre elkészüljünk. Közben érkeztek újabb napi vendégek is a mentősdombi csapathoz, ahol közel 20 fős baráti társaság alakult ki ezen a hétvégén. Péter aki először jött Délegyre bizonyára majd ír is vmi szösszenetet erről a számára is kedves napról. Sajnos nem tudtam neki megmutatni a kempinget, erre a vetélkedők miatt most nem volt idő. Pálinkás, pónifogatos és lovasokkal kísért szekerezés minden esetre nagy élmény lehet minden újoncnak ilyenkor. Aztán az emlékműnél az ünnepi beszéd majd a Bermudánál a piros-fehér-zöld szalagos kenyérszegés... Rég nem láttam ennyi teljesen meztelen embert sorban állni egy szelet kenyérért amit ahogy Attila fogalmazta, nem megenni jöttünk ide, hanem életünk része, mint ahogy Délegyháza is. a NaturLista tali a szokásos... sok ismert arc, rövid beszélgetések... újak nem is itt, hanem a strandon kerestek meg bennünket. Kapásból megszámolva vagy 60 navkés és még vagy 20 listás biztosan itt volt a déli órákban. Ismét kiosztották az MNE embere díjat, mely most 10. alkalommal került átadásra. Az idén Meggyesi Jocó, a D5 Holding igazgatója kapta, talán nem kell részletezni, miért is... Megérdemelte.

A párhuzamosan zajló programok, különböző helyszínek megosztották a társaságot, voltak akik a strandon maradtak, vagy követték a tóátúszást... Itt Ricsi ismét győzedelmeskedett, nem is volt kérdés, ha indul akkor ő nyer. De évabellának is gratula, a 4. hely is szép eredmény lett, a 16 indulóból.

A Bermudán már készültek az estére, megérkezett ugyan a habosító masina. Huh, azt a mennyiségű, több köbméternyi habot amikor megláttam... Olyan szép volt, puha, fehér, mint egy bárányfelhő...muszáj volt azonnal kiszállni a kocsiból és belebújni a habok közé. Természetesen volt erre más jelentkező is... S közben jött arra még a hivatalos fotós kolléga illetve a magasból fényképező csokimanós szerkezet is kavart nekünk egy szelet... Nagyokat ökörködtünk itt.:-)

Nagyon népszerű volt a lövészet is helikopterleszállónál, én odamentem figyelni az eseményeket. S mivel ez egy kényelmes sportág, aztán ki is próbáltam a légpuskás, "fekvő lövészetet". Ha jól emlékszem, a legtöbb pontot 3 lövésből én lőttem a nők közül, második nő pedig Zoli neje, Évi lett. Összesítésben pedig a 2., a 3. illetve a sok 4. hely lett a mienk... A szkander bajnokság kimaradt a látóteremből aznap, de navkés szemmel nézve, nem is volt érdekeltségünk, talán ezért nem tudom mi történt ott.

Aztán 5 óra magasságában megkezdődtek a szépségverseny nevezései. Nagyon sok szép ici-pici bájos arcú kisgyermek volt az egyik kategória, majd a ducik versenye (ami inkább sikerült sörhas versenynek, mert alig voltak bátor duci hölgy indulók), s a ffi szépségversenyről is hiányoltam többeket, több szebb fiút, mint aki benevezett (most Vacekot pl. aki igazoltan távol volt, mert épp munkálkodott a strandon...;-), de a nők versenye az remekre sikeredett. Nagyon-nagyon szép lányok neveztek és a győztes az a Kata, aki a popsi szépségversenyt is megnyerte a múlt hónapban. Nem csoda, ha így egészben is tökéletes volt. :-)

Aztán jött számomra egy meglepi. Vacsorára hívtak a "túlpartra", de nem ám akárki és nem ám csak úgy... Egy (vagy két?) hatalmas bográcsnyi csorba levest és egy nagy zsáknyi frissen szelelt házikenyeret kaptunk egy hosszú asztalnál ülve. Meg dinnyét és volt egy pici borocska is... Mi navkések és vendégeink szomszédai. Meghatódottan néztem a csapatot... lehettünk ott vagy 40-en... Csak úgy "spontán", egy vacsi...:-) Köszönet érte a szakácsoknak, G. Attilának és Á. Janinak valamint Robinak és Mariannak, akik házikójánál vendégek lehettünk ezen az esten. S jólesett, hogy az MNE elnöke is szánt ránk néhány percet és meglátogatta a társaságot.

Az esti buli pedig a habbal... hab a tortán. Én még ilyen jól nem éreztem magam, nem tudtam ez milyen buli is így, de remek. Tánc is, hab is, fürdés is, meztelenség is...a barátok közt. Kell-e ennél több? Aztán ennek a napnak is vége lett olyan hajnali 3 körül... Így a harmadik nap még egy órával később kezdődött.:-)

3. nap, hétfő

Elfáradtunk. Késő reggeli felkelés, majd pakolás, szállás elhagyása 10 órakor... majd újabb strandbelépő váltása... aztán már csak a nagy strandon voltunk képesek napozni, árnyékolni, elfogyasztani a szendvicseinket, meginni utolsó söreinket. e napra is érkeztek meglepi vendégek, mint pl. a NaturLista alapítója, és a "NaVKE örökös tagja", M. Zoli, aki 12 év után újra meglátogatta Délegyházát. Kis időre megnéztem a petanque bajnokságot ahol örömmel láttam Robit, Bélát és Pétert. A 3. és a 4. hely lett navkéseinkké.

Az étolajban, medencében birkózás is mókásnak sikeredett, Lacánk hősiesen harcolt Attilával, így még másnap is étolaj folyt a füléből..., Idő híján a vizes póló versenyt azt nem tudtam már kivárni, 6 óra magasságában visszautaztunk Budapestre. A mai napon legalább 9 naturista motorosról derült ki, hogy igény volna motoros találkozóra is. Ennek a szervezése hamarosan megkezdődik.

Köszönet legfőképp Krisztinek, Attilának a programok szervezésért és az egész MNE elnökségének, hogy ennyire szép és emlékezetes 20-i ünnepet mondhattunk most magunkénak.

Fotók: Eszter, Reni

hab.jpg
100_1721.jpg
100_1719.jpg
100_1717.jpg
100_1712.jpg
100_1677.jpg
100_1670.jpg
100_1666.jpg
100_1649.jpg
100_1643.jpg
100_1640.jpg
100_1636.jpg
100_1635.jpg
100_1618.jpg
100_1614.jpg
100_1612.jpg
100_1611.jpg
100_1606.jpg
100_1603.jpg
100_1597.jpg
100_1592.jpg
100_1590.jpg
100_1589.jpg
100_1581.jpg
100_1574.jpg
100_1569.jpg
100_1563.jpg
100_1561.jpg
 

Afterparti újra Csepelen

2012. március 31-április 1.

Beszámoló a levelezési listán megjelent e-mailekből:

ATYA ÚR ISTEN! Gyerekek! 10 óra 10 perc, és most ment el az utolsó öt vendég, kettő pedig az emeleten alszik! Köszönjük mindenkinek az igen jó hangulatú aktív részvételt, és reméljük mindenki legalább olyan jól érezte magát, mint ahogyan mi.
Tamás és Marcsi

Köszönök mindent a házigazdáknak!G.

S annak is nagyon örülök, hogy az afterparty ismét összehozta a kemény navkés magot, hiányolva azokat akik máskor is mindig ott voltak, de azon újaknak különösen örülve, akik érdeklődtek egy szűkebb beszelgetésre is alkalmas helyszínre és így remek kis bulival zártuk a téli naturista rendezvényeink sorát. Én ugyan az 5 órás kora reggel induló HÉV-vel harmadmagammal már eljöttem, de Marcsiéknál valóban nagyon jó volt a hangulat. Remélem mindenki jó emlékkel és emlékezve is az eseményekre távozott.:)
Rózsa

Kedves Marcsi és Tamás!
A meghívásotokat köszönettel fogadtuk, de az indulásunkkor nehezen tudtuk a GPS-t meggyőzni, hogy vezessen bennünket a pesti éjszakába azaz hozzátok.
Odaérkezésünkkor örömmel fogadtuk a színvonalas fogadtatást, mely egész éjszaka jelen volt. Kiváló vendéglátásotok gondolom sok időt és odafigyelést igényelt részetekről, ahhoz hogy mi nagyon jól érezzük magunkat. Részünkről túl jól is sikerült, mert még másnap reggel is jó hangulatban voltunk. Hazaindulásunkkor az autónkhoz vezető útat kissé bizonytalan léptekkel tettük meg, Marcsitól és Tamástól elköszöntünk, és az otthonuk előtt elhaladva Én egy jó emléket zártam le magamba.
Külön mondok köszönetet mindazoknak akik türelemmel és odafigyeléssel navigáltak és segítettek hogy jól és biztonságban érezzem magam.
Üdvözlettel lopakodó 11 (Józsi)

Köszönjük szépen a szuper afterbulit, csodálatosan éreztük magunkat nálatok! Ez nem csak téli évadzáró afterbuli volt, hanem a házi készítésű tortával az áprilisi születésű naturistákat akartuk köszönteni: Marcsi, Szilvi, Tamás, Gábor... A csatolt kép jobb felső sarka szerint bizony reggel 6:41 perckor még dübörgött a diszkó nálatok, egyszerűen nem tudtuk abbahagyni!!!
GabIca

Fotók: GabIca, Rózsa

IMG_4889h.jpg
IMG_4887h.jpg
IMG_4883h.jpg
IMG_4874h.jpg
DSC01309h.jpg
DSC01116h.jpg
DSC01070h.jpg
DSC01069h.jpg
DSC01059h.jpg
DSC01049h.jpg
DSC01041h.jpg
7 ora vanh.jpg

Farsangi afterparty

2012. febr. 5.

A farsangi uszodai jelmezverseny után reggelig tartó szülinapi buliba mentünk. Egy igen jó hangulatú társasággal töltöttük Janiéknál a szombat éjszakát.

Házigazdánk születésnapja alkalmából kívánunk sok-sok boldogságot és köszönjük ezt a csodálatos estet mindannyiotoknak.

Fotók: Eszter, Rózsa

27PICT7935.jpg
26PICT7911.jpg
25PICT7949.jpg
24PICT7971.jpg
23PICT7931.jpg
22PICT7925.jpg
22PICT7923.jpg
21PICT7921.jpg
20IMG_4202.jpg
19IMG_4206.jpg
18IMG_4196a.jpg
17IMG_4194.jpg
16IMG_4300aa.jpg
15IMG_4291.jpg
14MG_4290a.jpg
13IMG_4287a.jpg
11IMG_4277.jpg
10IMG_4276a.jpg
09IMG_4273.jpg
08IMG_4259.jpg
07IMG_4253.jpg
06IMG_4252.jpg
05IMG_4250.jpg
04IMG_4242a.jpg
03IMG_4240.jpg
 

25 éves a naturizmus Balatonberényben

2012. augusztus 3 - 5.; Balatonberény

Főzőversennyel, naturista szépségherceg- és szépségkirálynő-választással, hajnalig tartó bulival várta az NBBKE Balatonberényben a 25. jublieumra a magyar és külföldi naturistákat. A NaVKE szép számmal képviseltette magát a rendezvényen. A főzőversenyenen kis csapatunk (Sinpisti, M. Peti és Eszter) paprikáskrumplit készített, mellyel a negyedik helyet érték el. A főétel mellé Rózsa és Editke rittyentett isteni uborkasalátát. Jutalmunk egy nagy fakanál lett, mellyel a következő naturista főzőversenyeken kavargálhatjuk a bográcsbavalót. A férfiak szépségversenyén egyesületünk színeiben az előkelő 2. helyezést érte el P. Sanyi, gratulálunk neki. Remélhetőleg a következő években lelkesebb és bátrabb lesz a naturista közönség és többen jelentkeznek a megmérettetésre. Egész hétvégén csodálatos napsütésben tölthettük az időt, a péntek délutáni futó vihart leszámítva egy felhő sem árnyékolta be a pihenést. Egyesületünk gratulál a berényi naturista kempingnek a 25. éves fennállása alkalmából és még sok-sok naturizmussal eltöltött évet kíván minden tagjának és a kemping, a strand összes vendégének!

08.jpg
07a.jpg
07.jpg
06a.jpg
06.jpg
05.jpg
04b.jpg
04a.jpg
04.jpg
03a.jpg
03.jpg
02.jpg

Pótszilveszteri Afterparty Magdinál

2012. január 8., éjjel 2-től reggelig

A jól sikerült pótszilveszteri uszoda után Magdi várt bennünket a már legendás lángosával egy beszélgetős afterpartira. A vendégek többsége reggel fél 5-ig, 5-ig maradt, jókat ettünk, ittunk, forralt bort főztünk és még madártejet is kaptunk :)

Boldog Új Évet minden naturistának és hozzátartozójának!

Fotók: GabIca, Eszter

22.jpg
20.jpg
19.jpg
18.jpg
17.jpg
15.jpg
14.jpg
13.jpg
10.jpg
09.jpg
08.jpg
07.jpg
06.jpg
05.jpg
04.jpg
03.jpg
02.jpg
 

Képes beszámoló az őszi-évadnyitó afterpartiról

2012. október13-14.
VLC-00004h.jpg
DSC05286h.jpg
DSC05237h.jpg
DSC05231h.jpg
DSC05227h.jpg
DSC05216h.jpg
DSC05214h.jpg
DSC05181h.jpg
DSC05179h.jpg
DSC05174h.jpg
DSC05172h.jpg
DSC05162h.jpg
DSC05157h.jpg
DSC05156h.jpg
DSC05155h.jpg