FooldalFöld napja
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2015


Föld Napi takarítás Gárdony naturista partszakaszán

2015. április 26. vasárnap

Egy-egy ilyen szombati navkés ballószögi program után, mint a tegnap előtti, én mindig nagyon elfáradok. Előre is köszönöm azoknak, akik majd írnak róla szépet és jót és máris köszönöm az elnökségi tagjaink nevében is azoknak,
Hamarosan lesznek majd élménybeszámolók és lesznek majd fotók is erről a honlapon, de az most egy nagyobb munka és inkább a vasárnapi másik programról írnék pár sort.
Ugyebár most másnapra is volt egy navkés programunk, a gárdonyi naturista partszakaszon a Föld Napi szemétszedés, már tizensok éve, Vacek vezetésével.
Vagyis egy rövid szombati alvás után, késő délután utaztunk is oda. Volt egy vendégem is a ballószögi program után, aki nálam aludt, így az ő segítségével kocsival utaztam most oda, hazafelé már vonattal, mert sietnem kellett, este vártak rám Budapesten...
Nem volt vmi napsütéses idő, esett az eső amikor elindultunk. De odaérve már ragyogó napsütés várt ránk, mi voltunk az elsők, hallgattuk amadarak csiripelését, a békák pábeszédjét.
Csodaszép volt ez a csend ott...
Azonnal birtokba is vettük a betonszegély középső részét. Napoztunk.
Ici-pici szemetes zsákunkba azért szedtünk egy kevés papírhulladékot, de a fő hadművelet később, Vacek és Magdi megérkezésekor indult meg. Jöttek a fiatalok is, már rendszeres segítőink, Líviáék is. Nekik nagyon köszönöm, mert ők mindent bele adtak, saját szerszámmal, takarították a helyet, gyűjtögették a zsákokba a szemetet. Olyan tizensokan lehettünk ott késő délutánra s érdekességképpen jegyzem meg, hogy azért a navkés aktív mag, most is megmutatkozott, mivel a társaság fele az előző napi ballószögi fürdőzésen is ott volt és bírta még a másnapot is.:-)
Örültem, hogy ilyen sokan eljöttetek régi gárdonyi ismerősök és még újak is megjelentek, szóval ez a program ilyen gyönyörű időbe is vonzó még. a bátrak, a nagyon bátrak, mint Ildi és Karcsi, később Vacek és persze Feri még fürödtek is az alig 17-18 fokos Velencei tóban.
Köszönet azoknak akik segíteni is tudtak. Természetesen ettünk, ittunk napoztunk is közben és összességében egy nagyon kellemesen eltelt napra emlékezem.
Aki teheti látogassa továbbra is ezt a szépséges, nomád kis nudi helyet. Lényegében nem volt itt sok szemét, inkább a parkolóban láttam sok eldobott műanyag flaskát és papírfecniket. Én gyakorta egy évben 1x-2x ha eljutok ide, de valóban varázslatos kis hely volt ez tegnap is.
Vigyázzunk rá, amíg a miénk lehet! :-)

Rózsa

p0705f.jpg
p0704f.jpg
p0703f.jpg