NaTúra | |||||||||||||||||||||||||||||
English     | |||||||||||||||||||||||||||||
11. NaTúra 2004. szeptember 10. Egy részlet a NaturListán megjelent élménybeszámolóból Szombat reggel 10 órakor volt a találkozó egy kiskunsági faluban. Én Kertész Istvánnal utaztam meg Palival és Bernadettel, akik az Őrs vezér téren csatlakoztak hozzánk. Időben érkeztünk, olyannyira, hogy mi voltunk az elsők, így még volt idő a falu templomát is megnézni, reggelit vásárolni, kávézni, sőt István az ebéd utánra is gondolván két üveg jó minőségű vörösbort is vett. Aztán megérkeztek a többiek, Ákos és Szilvi, akikkel Szublee utazott még, valamint Laca aki Gábort és Ágit hozta. Hanti és kisfia Bencus, valamint Sanyi és kislánya, a gyönyörű Leila is ott volt időre. Ádámék utolsónak futottak be Melindával. Többen nem ismerték még egymást, így gyors bemutatkozás után tanácskozás és térképnézés következett, merre is fogunk aznap "sétálni". Izgalmasnak ígérkezett az útvonal. Bár már többször jártunk natúrázni az itteni vidéken és Ádám mindig terepszemlét is tart előző napokban, hogy pontosan tudjuk az útvonalat, most ez különösen fontossá is vált. A tegnapi terepszemlén ugyanis kiderült, hogy a közeli mezőn ezen a hétvégén kaszálni fognak. Traktorok zúgása és emberek zavarhatják a mi túránkat, így útvonalat módosítottunk és belevetettük magunkat az ismeretlenbe. S nem tudhattuk előre, mit rejt e térkép? "Szöcskét, ökröt, tornyot, szelíd tanyát... erdőt, füttyös gyümölcsöst, szöllőt" vagy valami mást? :-) De Ádám jól választott és mi követtük őt, hisz ő különösen itthon volt. "S ha néha lábamhoz térdepel egy-egy bokor, nevét is, virágát is" bátran kérdeztük tőle, kiváló magyarázattal látott el. Néhány km autókázás után érkeztünk meg az erdei parkolóba, szigorúan zárt ablakokkal, a poros földutakon és parlagfüves mezőkön át. Nagyon rossz autóút volt, nem csoda, ha a térkép nem jelzi... :-) István meg is jegyezte többször, legközelebb vmi terepjárót kell beszerezni, mert nem való ez a talaj és a tüskés bokrok sem a városhoz szokott kocsiknak. És, mondjuk meg őszintén, igaza volt. Hatalmas füvek borították az alkalmi parkolónkat. Némelyik magasabb mint az autók. Nagyon meleg volt. Jól esett indításnak egy-egy kortynyi a tavalyi NaTúrán beszerzett és hűvösen ideérkezett hajósi pálinkából. Nagyon nem kellett azonban befűtenünk, sütött a nap rendesen. Néhányan mégsem voltak elég bátrak és nem vetkőztek le azonnal, gondolták majd útközben... de aki ott sem tette az bizony végig gyalogolt a hőségben, hosszú nadrágjában megfőve, és pólója is csurom vizes volt az út végére. Ők néhányan bizonyára alig várták a visszaérkezést, hisz ott mégis ruhájuktól megszabadultan pihentek és napozhattak a gyönyörű tisztáson. Néhány métert a magas fűben gyalogoltunk, közben Ádám elmesélte az itteni mocsárvilág hasznos tudnivalóit, a sűrű növényzet okát, s ha majd legközelebb tavasszal egy jó kiadós esőben szeretnénk erre járni, nem biztos, hogy sikerül száraz lábbal kiérni a mostani homokos ösvényre. De most sikerült. Itt aztán csodaszép virágmező vett körbe bennünket jobbra és balra, az úton több sáskafaj (zöldek és barnák) is közelebbi vizsgálat alá esett. Leila nagy örömére. Laca fotózta az itteni talajtípusok jellegzetességeit, a rétekben, kaszálókban honos különleges tarkaságot, a szebbnél szebb vadvirágokat. Sokuknak a nevét Ádám mellett István és Laca is ismerte, így most már néhányat én is megírhatok nektek név szerint, hogy milyen virágok is kéklettek vagy sárgállottak az ottani virágszőnyegben, mint pl. a sárga len és harangvirág vagy lehet, hogy tárnics, de István szerint sok mennyecskeszem is figyelt minket. :-) De lehet, hogy csak ördögszem volt? :-) A vadmurok, amit én csak vadsárgarépa néven ismertem meg egyik SZIKI-s táborunkban, ahol Vacek meg is kóstolta az édes gyökerét, és ottani előadónk, Tünde jóvoltából tudjuk, hogy ez a soksugarú ernyős virág a közönséges Daucus carota, mely mindenütt nagyon szapora.:-) Többeknek a gyalogakác, a kocsányos tölgy és a turján ismerős volt (bár ez utóbbit most én is megjegyeztem, de mégsem tudom beazonosítani :-) A vaddohányról szóló ismertetőjét Ádámnak azonban most is nagy figyelemmel kísérte mindenki, miközben István reptette is a fura kis magvakat felfelé. Lassan bandukolva többször is megkóstoltuk a hamvas szedret, csodáltuk a galagonyát és a csipkebogyó izzó vörös színét, de volt aki később a kökényt hazavitte deresíteni :-) Volt útközben sok szép magasles, némelyik komfortosra berendezve :-). Találtunk kihalt tanyát is, láttunk emberi környezetet is, valamint néhány fehér kecskét mekegni a kerítés mellett. Magas tippan vagy perje vagy csenkesz... ezek nevét nem tudom már, annyi pázsit és fűféle sokasodott itt, de az a simogatás, amivel egész testünket érintették ezek a méternél is magasabb növények a séta és a lágy szellő folytán, felejthetetlen volt. Selymes cirógatást éreztünk bőrünkön, ahogy átvágtunk a mezőn a visszafelé úton haladva, sok borókabokor mentén, az erdő szélére érve. Itt régi ismerősként benéztünk egy régebbi túránk főzőhelyére... Anno Szaky készítette elő nekünk itt a tűzifákat, szinte semmit sem változott a táj. Aztán lassan visszaértünk a parkolóba, ahol autóba ültünk és elmentünk a sétánk során kinézett gyönyörű kaszált rétre, mely közepén egy érdekes fű-sziget is található. Balra fenyőerdő, jobbra pedig a végtelennek tűnő mező. Itt került sor az ebéd, a szokásos paprikás krumpli elkészítésére. A fiúk tűzifát gyűjtöttek, a lányok pedig aprították a hozzávalókat. Szakácsaink természetesen Ádám és István voltak. Megbocsátható mennyiségű erős paprikával fűszerezve 4 óra tájban készült el ebédünk. Otthonról hozott uborkasaláta is került az asztalra és a szemfülesek Szilvi csoki golyójából is kaphattak. Közben dugóhúzó híján, Pali az egyik vörösbor kinyitásakor vérét és borunkat is feláldozta értünk, de szerencsére a másik üvegből maradt és jutott is mindenkinek egy kevéske. Sanyiéknak előbb indulniuk kellett, így ők már az ebéd végét sem várták meg. Hantiék is hamarabb elindultak Ákosékkal. Legvégül három autóval egy másik útvonalon próbálkoztunk, de az sem volt szélesebb és tüskétlenebb, mint az előző. Így a járt utat a járatlanért el ne hagyd elv győzedelmeskedett rajtunk és hamarosan kint voltunk az erdőből. Ádám még többször kipattant a kocsiból vmi szép látvány miatt és mindenféle ismertetőt tartott nekünk az egyedi látványosságokról. A legszebb azonban egy 113 méter magas domb volt. Szóval végre "hegyet" is mászhattunk. :-) Akik még nem ismerték az ősi rúzsozási szokásokat, az itt megismert valamilyen nevű vérfű után már ezt is megtanulták. Ez szintén védett növény, mint az itteni természetvédelmi övezetben szinte minden. A csúcson szétnézve, szabad szemmel és távcsővel rendezett kis boglyákat láthattunk, de oly sokat, hogy hihetetlen volt a látványa. Utoljára körbenézve a magasból, már nekünk is "térkép e táj" a domb tetején "ím itt e kő" , tudtuk merre mentünk aznap és kik mentek velünk az úton, és tudjuk, hogy mit jelent egy nyári alkonyban nehéz szívvel elválni egymástól. A domb tetején találtunk magyar szegfűt ... és illatával búcsúztattuk a feledhetetlenül szép tájat. Hazafelé úton, a faluvégén a bátrak megmártóztak egy közeli bányatóban is, de ez tényleg csak pár percnyi fürdőzés volt, mert Laca és István sem érezte magát a hideg vízben annyira jól, mint azt gondolták az elején. Mindenesetre gratula, a merészségükért. :-) Este fél nyolc körül értem haza.
Az ismét nagyon szép emlékű NaTúra szervezéséért köszönet
Ádámnak és a kellemes hangulatért pedig a jó társaságnak. De azt
hiszem, a kirándulás mindannyiunk számára felejthetetlen élményt
jelentett.
10. NaTúra 2004. május 15. Néhány részlet a NaturListán megjelent élménybeszámolóból Köszönöm nektek, hogy megengedtétek, hogy elmenjek veletek túrázni, s ezzel életem egyik legszebb élményét adtátok nekem. És most megyek, bekenem magam, mert nagyon leégtem mindenhol. Süssön rátok a nap.
Köszönjük a meghívást a Natúrára.
Nagyon szép időnk volt, kellemes volt a társaság,
jót sétáltunk, jót ettünk, kell ennél több? ;-)
Szerencsére kullancsot sem nyertünk.
Ha tehetjük, legközelebb is megyünk.
Kedves Na-túrázók!
Nagyon jól éreztük magunkat! Kedves volt a társaságotok, tetszett a hely (még a patakátkelés is), finom lett a kaja. Az idővel szerencsénk volt. Reméljük, még sok hasonló kellemes élményünk lesz együtt!
Kedves Ádám!
Először én is hadd köszönjem meg a szombati túrát!
Szuper volt, és a Barátnődet irigylem is a konyha művészetedért.:-)
Köszönettel:
... a patakátkelés:
Erről azt gondolom, hogy kedvenc túravezetőnk direkt ilyen útvonalat tervezett nekünk. :-) A hideg patakban való merész sétánk után már mindannyian vágytunk a ruháinktol megszabadulni, mert a túlparton
iszonyúan sütött a nap.
András, jelzem, hogy szombat estére otthon én is hasonlítottam már rád. ;-) de én másnapra visszanyertem eredeti színemet. Viszont Szublee-t látva vasárnap, úgy érzem ő még sokáig fog emlékezni az első natúrájára. :-))
Az idővel szerencsénk volt.
Ádámnak ehhez külön érzéke van. Mi lett volna velünk, ha a vasárnapi esőben kell arrafelé túráznunk?
Mérhetetlenül sajnálom, hogy szabadság és egyéb dolgok miatt nem tudtam részt venni épp ezen a kiránduláson, de remélem, hogy lesz még más alkalom is. Az ismeretlen listatagokat is szeretettel köszöntöm (újra):
|