FooldalNaTúra
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

2020


41. Natura az Alföldön

2020. május 31. vasárnap

Ismét az Alföldön gyalogtúrázunk.

Találkozás: Páhi, 10:00 (a Rákóczi és a Kossuth utca kereszteződésében levő parkolóban)

Utána kocsikkal továbbmegyünk a gyalogtúra helyszínére.
A Natura végén a kijelölt helyen megfőzzük a szokásos paprikás krumplit is, melyre az egyesület vendégei lesznek a résztvevők. Ehhez tányért, poharat, evőeszközt is mi biztosítunk.
Telekocsik szervezésében közreműködők levelét is várjuk. Ez sokat segíten azoknak, akik autó híján és Oszkár szervezésében nem tudnak eljönni. Máig Kiskunfélegyháza, Debrecen és Esztergom irányából vannak ilyen kéréseink. Ha tudtok segíteni, regisztrációkor írjátok meg feltétlenül.
Vannak már jelentkezők az ország különböző részéről, Vas megyéből, Baranyából, Bács-Kiskunból, Komáromból is. De legtöbben természetesen fővárosik vagy Pest megyéből jönnének.
A natúrának semmilyen részvételi díja nincs. Költséged csak az odautazásod, a tízóraid, a szendvicsed, az estelegesen közösbe hozott nasi és innivaló.

A részvételhez előzetes névszerinti bejelentkezést kérünk (navke@navke.hu).

Túravezető: Rohoska István.

Kedvcsinálónak egy régebbi alföldi képes élménybeszámolónkat itt találod: http://www.navke.hu/index.php?main=archivum&lang=&year=2014&pr=natura

Kivonat a levelezési listán megjelent írásokból:

Az idei év nagyon várt személyes találkozója volt ma és tegnap. Úgy érzem, aki valóban várta már a találkozót, akár a szombati Délegyen vagy a kiskunsági NaTúra keretében, az nem csalódott. Mindig a társaság, a remek társaság az, ami összehozza az embereket és ez most is így történt.
Délegyházán szombaton az 5 faház lakói közül akik gyorsabbak voltak és korán odaértek még egy váratlan jó idővel is találkoztak. Így gyorsan nekivetkőztünk és 2-3 órát napoztunk is. Ebben én magam se hittem, de csoda történt. :) Hétágra sütött a nap. Olyannyira meleg volt, hogy még szenvedtünk is attól, hogy nem volt szabad a tóban fürdeni, Berni is nehezen állta meg, hogy ne ússzon egyet. Aztán a Bermudán egy közös ebéd és palacsintázás, fröccsözés és a helyiekkel való beszélgetés. Este természetesen az egész társaság beköltözött a legnagyobb faházba és hajnali fél egyig  dumcsiztunk a végig kitartókkal, borozgattunk és falatoztuk a közös nasikat.
Vasárnap reggel hűvös időre ébredtünk. Reggeli után jól felöltözve indultunk tovább, a NaTúra helyszínére. elbúcsúztunk a kempingben maradóktól. Nagyon rendes volt Vacekéktól, hogy kijöttek velünk a kapuhoz is. Innen 2 autónyian indultunk tovább, Páhiba. Pali vezetésével mi 10:00  előtt pár perccel értünk oda, már sok autónyian vártak a parkolóban. Néhány későt még bevártunk, létszámellenőrzést követően még 2-3 telefon, mert a 31 bejelentkező közül még csak 23-an jöttek el. Végül maradt ez a létszám, 3-an még pénteken lemondták, a többiek pedig vasárnap döntöttek így. Elindultunk a kiszemelt helyszínre. 3-an csak rövid túrát és a kocsik közelében való tartózkodást választották. Jó időnk volt, bár hűvös, kicsit szeles, de a gyalogtúra idején nem esett az eső. Így a B terv szerinti 2 helyszínt -ahol zárt térben jöttünk volna össze- le is mondtuk. De még a túra végén is egyeztettünk, hogy igen, biztos nem megyünk és a helyszínen főzzük meg a paprikáskrumplinkat is. Ketten is okostelefonon követték az esőradar útját, melyből egy rövid ideig pici, nem vészes esőt is kaptunk, de kibírható és bevállalható lett. Megfőtt a finom hamink IIstván remek szakács, a láynok, fiúk is szépen a keze alá dolgoztak. Elkészült az uborkasláta is. Azt természetesen én állítottam össze. Közben mindenféle nasik is körbejártak. Senki se maradt éhesen, az biztos. Természetesen az időjárás nem engedte meg a meztelen kirándulást most, csak 16 fok volt. Egy fiú volt csak ruha nélkül, de remélem hősiesnek hitt tette nem tette beteggé is.
Holnapra megcsinálom a honlapot is, hisz készültek remek természetfotók. Bizonyára így lesz teljes az élménybeszámoló. Remélem addig írtok még ti is, ne mindig én legyen a krónikás. Voltak most 3-an vadiúj naturázók, egyiküknek annyira megtetszett a társaság, hogy tag is lesz majd, a többiek csak annyit mondtak, hogy nagyon örültek, hogy bevállalták, jönnek legközelebb is. Most 2 ember kivételével mindenki fotózható volt, így sok szép emlékképet vihettünk haza a vaddohány virágzás előtti és elszáradt állapotáról, a nagy lila bogáncsokról, a vadlesről, az árvalányhaj mezőről, a fenyőfák mindenféle formájáról. 
Kérem, akinél van még használható fotó, küldje el nekem pl. a Fókusz bár asztaláról ahol ebédeltünk, az esőkabátokról (és engem érdekelnek az egy vérből való összeállítás képei is).
Nagyon köszönöm Berninek és Tóninak, hogy telekocsijával lehetőséget biztosított a kényelmes odautazásért és Mirjámnak a kedvességét amivel elhalmozott engem is az ebédnél és a reggelinél is. A többiek közös kedvességéről nem is beszélve, mert igazán megható volt minden ehető házi ajándék, a finom sárgabarack lekvár, vagy a FÖLDI eper, aminek bizonyítottan is valódi MAGYAR eperíze is volt. :)
Rózsa

Én szuper jól éreztem magam ezen a két napon... Délegyháza nagy szerelem, a maga kis csendes, zöld, természetes módján.
NaTúra első volt nekem... És nem csalódtam... Mitől is lehetett volna csalódás.
Hálás vagyok Rózsanak, hogy Berni és Tóni mellé engem is be tudott,, rakni,, utasnak így én is végre döntöttem és boldogan mentem Délegyházara.. ˘? Igy már adott volt a NaTúra is.

1 kissé késve írokÉn most voltam ott előszőr.Tetszett.Habár a szúnyogok száma 1 kissé sok volt.Később tudtam meg hogy ez országos probléma.Végig csináltam a fájos lábam ellenére az egész gyalogtúrát. A nyavalyámat nem számítva jó volt.Jó lettt volna 1 kis esti bográcsozás.Én hangulatosnak tartom.Én voltam a kevés sátrazó egyike.Jő volt a friss levegőn és jó volt sok naturistával találkozni.
Tóni
NaTúran nagy örömmel láttam a ballószögi ismerősöket.
Séta közben mindenki, csapódott ide oda, és végig beszéltük a túrát.
Hálás köszönet, hogy szerettek engem, mint a, Jógás Mirjamot.
A Rózsa uborkasalataja nagyon finomra sikerült és persze a paprikás krumpli is jól esik egy ilyen társaságban és természetben. Frissen főzve...
Mindenkinek köszönök mindent... én jól éreztem magam.
Még annyit...
Most is láttam, hallottam, hogy egy - egy ilyen esemény, pl. a túra milyen szervezést igényel Rózsa részéről...köszönjük.
Ölelés
Mirjám

Szaloncukor helyett feketeleves

Sivatagosnak tűnő tájakon át utazva -kivételesen-pontosan érkeztünk a "szaloncukor érlelő időben" a csöppnyi falucska közepébe.
Mi szél hozott benneteket?-kérdeztük egymástól.
Alig lehetett megismerni egymást a sok meleg, téli ruhától. Az egyéni védőeszközök, a kalap, napszemüveg, maszk-a szél, a homok és a hűvös miatt is -meg egyébként is "kötelező kellék" lett.
"Mindenki gyanús" (a Natúrán), ha felöltözött-mondaná P. Howard. A rövid ismerkedés után a vezetőnk "bevitt minket az erdőbe." Leparkoltunk. Csöndben. Semmi zene, sem vetkőződés. Csupán a védőitalok (teák) meg egyéb "fertőtlenítőszerek" kerültek a hátizsákokba. és ilyen gyorsan még nem "vesztünk bele a rengetegbe."
Az erdei állatok is visszabújhattak az odúikba, csupán egy-két madárkát hallottunk énekelni az ágakon a "tavaszt idézve."
Holnap pedig már június! Ennek okán különlegesen hatott ránk egy "örökzöld fa", amelyen néhányan -gyerekkori rutinból kifolyólag- a "gyümölcseit" kezdtük volna keresni, de.. még nem jött el a "szaloncukor érés" ideje. Így hát tovább mentünk az úton-bár több alkalommal kiderült (nem az ég.) -az, hogy válaszút elé érkeztünk. De nem jött szembe senki (visszafelé), hogy megkérdezzük: "Jó felé megyünk-e?" Útközben Láttunk beomlott kávájú ásott kutat, elhagyott laktanyát, katonák és tető nélkül, de a sorompó még ott volt Visszaérve a kis tisztáshoz, úgy döntöttünk, hogy a "Híd a Tiszán túl", valamint messze van "Akácliget" (és Kolozsvár..)
Helyben maradtunk és hozzáfogtunk a krumpli pucoláshoz, kivéve azt a néhány hölgyet, akik "sírva fakadtak" a 'hagyma' miatt.
A csepergő esőben, a szebb idők reményében-ezalatt megfőtt a legutóbbi idők legfinomabb paprikás krumplija.
A "jólöltözött úri társaság" a napernyők jótékony árnyékában, valamint a "Fókusz bárban" fogyasztotta el remek paprikás krumplit a Rózsa kitűnő uborkasalátájával.
A túra záróakkordjaként felcsendült a "feketeleves" hangja (Omnia Espresso szvit) a Seherezádé kávéfőző csövéből.
A kellemesen eltöltött nap után "bizonyított" tény: A jó társaság, még nagykabátban is zavartalanul érzi magát.
Hagymabáró

Fantasztikus nap volt a mai, egy órája vagyok otthon. Köszönöm a lehetőséget, ha lesz ismét, megyek arra is ha tudok.
Tibor

Fotók: Marcsi, Tamara, Rózsa és Hagymabáró

zut.jpg
zold.jpg
tamubi2.jpg
tamubi.jpg
les.jpg
hmm.jpg
hm05.jpg
hm04.jpg
hm03.jpg
hm02.jpg
hm01.jpg
eper1.jpg
as.jpg
arhaj.jpg
IMG_0127hh.jpg
IMG_0126hh.jpg
IMG_0125hh.jpg
IMG_0124ora.jpg
IMG_0123mo.jpg
IMG_0121hh.jpg
IMG_0119hh.jpg
IMG_0116hh.jpg
IMG_0115hh.jpg
IMG_0113hh.jpg
IMG_0105h.jpg
IMG_0103h.jpg
IMG_0101h.jpg
IMG_0096h.jpg
IMG_0095h.jpg
IMG_0092hh.jpg
IMG_0091hh.jpg
IMG_0090h.jpg
IMG_0088hh.jpg
IMG_0086h.jpg
IMG_0084h.jpg
IMG_0073h.jpg
IMG_0072h.jpg
IMG_0071h.jpg
IMG_0070h.jpg
IMG_0069h.jpg
IMG_0067h.jpg
IMG_0064cc.jpg

42. Natura Lajosmizse környékén

2020. július 5. vasárnap

Képes élménybeszámolók:


A Natúra azért volt számomra rendkívüli, mert már közvetlenül a szállás kapujától anyaszült meztelenül indulhattunk neki (na jó, lábbeli volt rajtunk).
GabIca

A natúra szép időben, tartalmas és megszokottan jó volt.
C. Laci

Ezt a NaTúra útvonalat házigazdánk ajánlotta nekünk, hisz Sütivel (a feltűnően csinos kutyusával) sokszor megtették már. Ezért most kivételesen a túraveztőnk az ő térképes ajánlásával és leírása alapján vezette ezt a túrát. Voltak is benne zökkenők, mert teljesen ismeretlen volt a táj és István valóban egyszál semmiben szokott velünk jönni, most meg néha bele kellett nézni a papírokba s 2x is túlmentünk az elágazón, mert megfeledkezett eme plusz feladatáról, vissza kellett jönni egy kicsit. Szerencsére velünk volt Laci, a többszörös apuka és azonnal jelezte a hibákat, neki jó érzéke volt ehhez.
A táj szép. Nagyon szép. Mindenféle vadvirágokat láttunk, kamilla, a mezei katáng (ami nem összekeverendő a búzavirággal...) zsályafélék, a gyönyörű sárga gyújtoványfű, a csattanó maszlang még csak bimbózott és persze rengeteg virágzó, illatos vaddohány is volt meg mindenféle színes lenvirágok ahogy a réten áthaladtunk. Lajosmizse óriás tölgyét is megnéztük, átkaroltuk, csoportképek készültek róla. A bátrabbak egy szántóföldön át, rókalyukat is leltek és egy újabb tölgyfát is megcsodálhatták. Kb. 3 órán át sétáltunk, nagy melegben, kissé elfáradva a végére. De most nem is volt közös bográcsozás, hanem szép kényelmesen a délelőtt megrendelt ebédünket fogyasztottuk. Hatalmas adagok, finom csülkök, baconos és kijevi csirkék, cigánypecsenyék, bableves vagy aki az egzotikusabb ételeket szereti kinai és thai levesek ill. főételek is kerültek az asztalra ebédre. Legtöbbünknek még vacsorára is jutott belőle. S mosogatnunk se kellett, mehettünk még egyett pancsolni a medencébe és pleykáltunk is a három Lacival mindenféle női dolgokról aztán siettünk vissza a házhoz, mert hamarosan kezdődött Varga Zsolt és Ladjánszki Márta előadása, az Umarmung.
Rózsa

Kezdem azzal, hogy voltam már naturista közösségben imitt-amott, nem vagyok teljesen zöldfülű, de mégis most vettem először részt magyar szervezésű programon. (Eddig főleg német nyelvterületen voltam, Svájc, Ausztria, Németország).
A NaVKE eseményeit már jó ideje figyelemmel kísérem a honlapon. Első perctől az utolsóig nagyon jól éreztem magam, belépve a tanyára csupa kedves és vidám ember készülődött a túrára. Otthonosan mozogtam rögtön, fesztelen és meztelen. Maga a természetben járás ÓRIÁSI élmény volt, nem is hittem volna, hogy még a táncot is überelte nálam! Hatalmas terület, sehol egy lélek, csak mi magunk, semmi sem zavarta a nyugodt sétát. Najó, egyszer több száz méterről láthattunk egy pásztort az állatokkal :) Azt sem gondoltam volna, hogy élő kis-növényhatározók vannak köztünk és fejből tolják a növények, vadvirágok neveit. És az érzés, hogy a bőrödön érzed a napsugarat és bandukolsz a természetben zavartalanul, leírhatatlan! Néhány extra kanyarral megtűzdelve teljesítettük a távot, kellemesen elfáradva. A finom ebéd és hűsölés jól esett utána
Fantasztikus nap volt, örülök, hogy ott lehettem és köszönöm a szervezést, lebonyolítást!
Attila

Fotók: Rózsa, Gabica és Hagymabáró

fokep01.jpg
IMG_20200705_120620h.jpg
IMG_20200705_115936h.jpg
IMG_20200705_115323h.jpg
IMG_20200705_115201h.jpg
IMG_20200704_145727h.jpg
IMG_20200704_131417h.jpg
IMG_20200704_125005h.jpg
IMG_0353h.jpg
IMG_0351h.jpg
IMG_0349h.jpg
IMG_0348h.jpg
IMG_0346h.jpg
IMG_0342h.jpg
IMG_0341.jpg
IMG_0323h.jpg
IMG_0320h.jpg
IMG_0313h.jpg
IMG_0311h.jpg
IMG_0310h.jpg
IMG_0307h.jpg
IMG_0303h.jpg
IMG_0301h.jpg
IMG_0300h.jpg

43. NaTúra augusztusban

2020. aug. 30. vasárnap

Az augusztusi Natura Kiskunhalas és Kecel között volt.

Találkozás ideje: 10 óra

Helyszíne: Kecel, Pintér Művek Kft Haditechnikai Park parkolója.

Mindenkinek felhívtuk a figyelmét, hogy a túra során megyünk olyan helyeken is, ahol nincs árnyék, ezért gondoskodjatok megfelelő naptejről, ivóvízről!

A NaTúrára csak az emilben jelentkezők vehettek részt. Regisztrációdat a navke kukac navke.hu emilre küldhetted el, 2020. aug. 27. csütörtök éjfélig.

Remek időnk volt. Jó sokan eljöttek 10 autónyian regisztráltatok, bár 5 fő időközben meggondolta magát, illetve ketten csak úgy, szó nélkül nem jöttek el. Ezek rosszul esnek, ha vki még arra sem képes, hogy üzenjen oda, ahova jelentkezett, hogy vmiért nem tud eljönni. Szóval ezért irgum burgum, mert 2 navkésról van szó ráadásul.
Igy igen bőségesen belakmározhattunk a bográcsos paprikáskrumpliból, mert még olyanok is voltak 2 autónyian, akik a túra után azonnal visszaindultak. Volt repeta most bőven az ebédből, sőt otthoni vacsorára is maradt.
Nagyon köszönöm az újaknak, akik kitartóak voltak és azt gondolom két új fiatal fiú máris rendszeres kiránduló társunk lesz majd a jövőben. Egyikük még nagyon házias is, végis segédkezett a főzés előkészítésében is. Külön köszönet érte. S báróúrnak is a remek vendéglátós kiszolgálásért, a hideg szódavíze és a frissen főzött finom kávéja életet mentett.
Köszönöm a vírus miatti fegyelmezett társaságotokat, a távolságtartásokat is a túra során.
Nekem csak egy bajom volt, hogy nagyon meleg volt. 36 fokban lehet nem kéne natúrázni a déli órákban. Még naptejben sem.Utólagos véleményem. Talán ez átgondolandó a jövőben, hogy az időpontot esetleg késő délutánra tesszük ilyenkor és előtte az árnyékban megfőzünk (ez a javaslatom).
Sok helyütt nem volt árnyék az út során, csak az alföldi mezők... A szép erdős részeken öröm volt átgyalogolni és nézelődni de mindig kijutottunk vmi sivatagi homokos részre, olyan volt ott mintha a szaharában gyalogoltunk volna. Eléggé kipurcant a társaság így, a 2 órás séta alatt. Én legalábbis biztosan. :)
A főzőhely kiválasztása remek volt, hatalmas árnyékos fák között, ott igazán jó volt megpihenni is. Semmi mozgás, állatok rovarok se zavarták a nyugalmunkat.
Rózsa

Fotók: Rózsa és GabIca

IMG_20200830_123026h.jpg
IMG_20200830_122706h.jpg
IMG_20200830_115741h.jpg
IMG_20200830_115618h.jpg
IMG_20200830_113319h.jpg
DSC05015h.jpg
DSC05000h.jpg
DSC04996h.jpg
DSC04982h.jpg
DSC04968h.jpg
DSC04964h.jpg
DSC04962h.jpg
DSC04948h.jpg
DSC04946h.jpg
DSC04925h.jpg
DSC04917h.jpg
DSC04909h.jpg
DSC04900h.jpg
DSC04880h.jpg
DSC04867h.jpg
DSC04861h.jpg
DSC04849h.jpg
DSC04848h.jpg
DSC04810h.jpg
DSC04801h.jpg
DSC04780h.jpg
DSC04774h.jpg
DSC04763h.jpg
DSC04750h.jpg
DSC04749h.jpg
DSC04746h.jpg
DSC04745h.jpg
DSC04743h.jpg