FooldalMezítelenül jöttem
English    


bemutat program hirek tag levlista link archivum gond zum

Mezítelenül jöttem I.

"Régen, mikor még az óceán partján laktunk, naphosszat ültem a fövenyen, s bámultam a habzó hullámokat. Mezítelenül ültem, térdem felhúztam, néztem, hogyan halnak meg és születnek újjá a tajtékok. Az ég kék volt, s az Atlanti-óceán vize szebb volt, mint bármi más, amit valaha életemben láttam. Tudom, hogy az emberek furcsán néztek rám, ahogy mezítelenül ott ültem, testem minden titkát kiszolgáltatva kutató szemeiknek, s a természettel való teljes harmóniát véltem megtalálni. Élveztem, hogy a nap süti a bőrömet, szél kócolta hajam a vállaimat csiklandozza, apró homokszemcsék gördülnek végig a testemen."
(Szlukovényi Beáta: Oceán)


Kezeimet felnőtt kezek szorították, amikor bandukoltunk befelé a poros-köves úton a bolt irányába, hogy kimérjék a nekünk járó tejet, és átvegyük a még friss, illatozó kenyeret. A napsugarak bearanyozták a reggeli órákat. Hunyorogva néztem, amint a porban meztelen cigánylányok játszadoztak önfeledten. Irigylésre méltó volt szabadságuk. Titkos vágyak érlelődtek bennem, hogy milyen jó lenne, ha én is közöttük lehetnék. De gondolataimat rögvest beárnyékolta a bűntudat nyomasztó érzése. A meztelenség bűnös, szemérmetlen, illetlen és szégyenletes volta. Már nem emlékszem miként rögzültek belém a prüdéria kötelékei, de lelkemben ellentétes áramlatok harcoltak egymással. A bénító, megsemmisítő szégyenérzet, és a felszabadultságot, fesztelenséget megjelenítő mezítelenség utáni vágy. Nem jelentett ez gyermeki érzékiséget vagy szemérmetlenséget, inkább valami nagyon tiszta és ősi találkozást a természettel és a mögötte meghúzódó természetfeletti gyengédséggel, az ős-Jóval.

Az évek hamar elkergették egymást, de a bennem levő feszültség a nemiséget betakaró szégyenérzet és bűntudat, és a meztelenséggel járó szabadság érzése között tovább növekedett. Évekig tartó harc dúlt bennem. Vagy a polgári erkölcs védőszárnyai alá helyezem magam, és a vallásos érzéseim maguk alá gyűrik a bűnös nemiséget és vágyat, elfojtva a bennem feltörő ősi érzéseket, vagy engedek a kísértésnek, szabad utat biztosítok a mélyről feltörő rezdüléseimnek, és rám nehezednek az erkölcs és szemérmesség béklyói. Gyógyulni akartam a hamis igazságból, de nem tudtam, hogy mi a való igazság, mi a kultúrtörténeti hozadék, és mi az, amihez feltétlenül ragaszkodnom kell, mert az emberiségbe oltott megkerülhetetlen törvény útmutatása. Mint életem minden területén, itt is az igazságot kerestem. Hol szerelem gyulladt a szívembe, de a szerelemmel és a nemiséggel a bűnösség érzése is ott volt, hol kiégett bensőmben titkos vágyaim önző módon törtek rám, elzárva lelkemben a közösség felé vezető utat. Így hát egyre jobban elfojtottam a belőlem felfakadó impulzusokat, hogy megfeleljek vallásos érzéseimnek és a polgári erkölcs kívánalmainak.

A mélységbe taszított vágyak földalatti vulkánként gerjedeztek tovább bennem. A mezítelenség utáni vágy immár szexuális tartalmakkal is keveredett. És egy sivár nap éjszakáján kitört a vulkán, összeomlottak a gátak, és a kínálkozó kísértés magával ragadott. Frusztrált a bűnös találkozás élménye, de annál jobban vágytam megosztani magamat, kilépni a rejtettségből, és végre önmagammá válni. A bűnös kábulat elmúltával sötét felhőként telepedett rám a szégyenérzet és a keserű vád. Lelkem elveszítette tartását, és egy elrontott élet perspektívái bontakoztak ki előttem. Csak hónapok multával jutottam el egy vidéki paphoz, hogy segítsen felszabadulni a terhek alól, de képtelen voltam kimondani bűnömet. Közeli ismerőseim társaságában mentünk be a templomba, hogy elköszönjünk, és útra keljünk hazafelé. Nyomasztó, fojtogató érzések uralták bensőmet, kudarc és csőd volt, ami tetézte a bennem levő diszharmóniát. És akkor egy váratlan égi fuvallat megnyitotta lelkem megtompult zárait, és imádság gyanánt tört utat bennem a bűnvallás. A szabadító szó kétélű kardként hasított lelkem leláncolt éjszakájába. Ma már tudom, nem a mélyről feltörő érzéseim voltak a bűnösek, hanem a mód és körülmény, ahogy hagytam megnyilvánulni titkos vágyaimat. Enyhítő körülmény volt ítélőképességem zavara, melyet a belém gyökeresedett dualista szemlélet táplált, miszerint a lélek a jó, és a test bűnös a vágyaival együtt. És az évek lassan tovább szaladtak.

Idővel megházasodtam, de e kettősség érzése tovább kísérte életemet. Akkor még nem fogalmazódott meg világosan, de a bűntudat érzését keltette bennem a szexualitás, a házaséletet a házasságon belül is, ugyanakkor továbbra is bennem éltek a gyermekkoromban elfojtott vágyak. Ma már látom, hogy a polgári-valláserkölcsi konvenciók rosszul integrált folyománya és szexualitásom bűnös kalandja mind-mind ezt erősítette bennem. Többedik gyermekünket vártuk, amikor egy barátnak, testvérnek mesélve a bennem szunnyadozó érzéseket, megfogalmaztam és kimondtam azt, amit meggyőződésem szerint sok polgári és keresztény családban nem mernek megfogalmazni és kimondani. Rejtett vágyaim napfényre kerültek. Végre felszabadultam, élet szállt az éveimbe, megújult házasságunk is, és a gyógyulás útján haladni kezdtem. A mezítelenség és a mezítelenség utáni vágy nem tartozik össze a szemérmetlenséggel, a bűnösséggel, hanem egy mindentől független emberi érzés, amely éppannyira lehet szent és ártatlan, mint bűnös! Egy ősi és eleven érzés ez, amelyet meggyőződésem szerint nem kell okvetlenül elutasítani, hanem a helyes mederbe terelve őrizni kell a szexuális erkölcstelenség kísértéseitől és az emberek megbotránkoztatásától!

Amikor először naturista standra léptem a párommal, még tépték testemet a konvenciók görcsei, de lelkem felszabadult, hogy végre önmagam lehetek, és nem kell szégyenkeznem mások előtt és a gyógyulás útjára léptem. Ma már nincs bennem beteges szégyenlősség, elfogadtam önmagamat, testemet, és könnyedén elfogadom mások testi-lelki adottságait is. Amikor azt láttam, hogy emberek, akik lehetnek soványak és kövérek, csúnyák és szépek, fehérek vagy barnák, nem szégyenkeznek meztelen adottságaik miatt, hanem mernek önmaguk lenni, merik jól érezni magukat, akkor én is felszabadultam. A mezítelenséget kevésbé kíséri az érzékiség kísértése, mint a sejtelmes fátylakba burkolódzó hölgyek látványát, amelyet minduntalan szeretne letépni a férfi lélek. De a mai öltözetű hölgyek látványa is jobban feléleszti a szunnyadó érzéki vágyakat, mint a ruhátlanság. Szeretek a szaunában meztelenül időzni, és testileg-lelkileg megújulni. Szeretem, ha ruhátlanul a tengerbe léphetek, vagy élvezhetem a napsugarak lágy ölelését, az esti szellő borzongató érintését, és nem kell szégyenkeznem önmagam felett. Olyan ez, mintha a templomok csendjébe feledkeznék bele, és a pillanat örökké valóvá változna. A legcsodálatosabb az, ha azt is elfelejtem, hogy ruhátlanul vagyok és nincs rajtam semmi, ami mögé elrejtőzhetnék. Átélhetem végességem és a Végtelenség gyengéd egymásnak feszülését, és csak halkan, alig hallható hangon mormolom: köszönöm! Szeretem Párom mezítelen testének látványát, és minden érzékiségtől mentesen képes vagyok gyönyörködni benne. Látom lelkének sziporkázó megmozdulásait. Már tudom, hogy nem az isteni vagy emberi konvenciókat rúgtam fel, hanem a bűnös kitárulkozást megtagadva, a gyermeki őszinteséget választottam, amikor engedtem a lelkemből előtörő ősi vágyaknak, mezítelenségem megélésének.

A Biblia lapjait fürkészve, látom, hogy Isten a bűn meztelen valóságát befedi szeretetével, és kegyelmébe öltözteti az embert. Óv a bűnös kitárulkozástól, és megtanít arra, hogy kivel, és milyen intim kapcsolatot létesíthetünk anélkül, hogy létünkben csorbát szenvednénk. A teremtéstörténet elbeszélése világos, érthető képet tár elénk az emberi élet kísértéséről, amely ma is ugyanaz, mint hajdanán: "olyanok lesztek, mint az Isten: tudni fogjátok, mi a jó, és mi a rossz”. Vagyis az Isten akaratának figyelmen kívül hagyásával dönthetünk jó és rossz megítélésében. A bűnben azonban elveszett az ősbizalomra épült ártatlanságuk, és rádöbbentek, hogy mezítelenek. "Ekkor megnyílt mindkettőjük szeme, és észrevették, hogy mezítelenek. Ezért fügefaleveleket fűztek össze, és ágyékkötőket készítettek maguknak." (IMóz.3,7.) Ettől kezdve rejtőzködni kezdett az ember, Isten és ember előtt egyaránt. Jelmezek mögé bújunk és elfedjük kilétünket. Önmagunk megosztása helyett szerepeket játszunk egymás előtt. A félelemre és bizalmatlanságra építjük kapcsolatainkat. Kulturális és a történelemben magunkra aggatott polgári és/vagy vallási konvenciók mögé rejtőzünk ma is. Azóta szüntelenül hallatszik az isteni Szó: „Az ÚRisten kiáltott az embernek, és ezt kérdezte: Hol vagy?" És lelkünk mélységeiben újra és újra megismétlődik az ősi kérdés: Hol vagy? Mintha Isten tette hiábavaló lenne: "Az ÚRisten pedig bőrruhát készített az embernek és feleségének, és felöltöztette őket.." (Ter3,21) Szeretetébe öltöztetett! Jób történetének elbeszélése tovább vezet, ő a felismerések és továbbgondolások nagy mestere. Élete kaotikussá vált idején így kiáltotta ki fájdalmát: "Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!!" (Jób1,21)”

A pogány, az Istentől elszakadt ember szabadabban beszél magáról, mert nem szégyelli emberségét, nem kell rejtegetnie bűneit, és a valláserkölcs miatt ránehezedő bűnösség bélyegét nem érzi tehernek. Valójában a keresztény még ennél is szabadabb, vagy szabadabb lehetne, ha nem a polgári konvenciók irányítanák értékítéletét, hanem az evangéliumi szemlélet, és a Lélek szabadsága. A mezítlábas assisi próféta, a XIII. század elején, valami döbbeneteset érthetett meg. S miután életével felkészült arra, hogy utat törjön az örökkévalóság irányába, a következőket óhajtotta: egészen meztelenül fektessék a földre, hogy mezítelenül, csak Isten jóságába rejtőzve harcolhasson pokolbeli ellenfele ellen. A legvégső pillanatot is szegényen és mezítelenül, csak az Atya szeretetébe öltözve kívánta megharcolni! Az imában mindenkinek így kell az Istenhez közeledni: kivetkőzve jelmezeinkből, elhagyva pózainkat. És természetesen barátaink felé is. Megtérésében látni, hogy mezítelenre vetkőzik, és ezzel kinyilvánítja, hogy az emberi elvárások és megfelelési kényszerek kötelékeit leveti magáról, és csak a Teremtő jóságába kíván rejtőzködni, és halálában szintén emberi őszinteségében, még testét sem rejtegetve szeretne teremtője elé állni.

Azt hiszem, még sokan nem ismerték fel, hogy mezítelen testünk, szexualitásunk jó dolog. Sokan küszködnek értékítéleti zavarokkal. Elsősorban nekik szántam e vallomást. De őszintén akartam barátaim elé is állni. Bűneimet, fogyatékosságaimat Isten kezébe helyezni, tőlük pedig azt kérni, hogy örüljetek velem őszinteségem felett. Nem vagyok naturista, nem fűtenek efféle filozófiák és eszmék. Egyszerűen szerettem volna önmagam lenni. Szeretném, ha minden exhibicionizmus nélkül fel lehetne vállalni természetes létünket. A másoktól való félelmet és a képmutatást szeretném elkerülni, ugyanakkor senkit se szeretnék megbotránkoztatni!

Fontos megjegyezni, hogy más a pornó világa, és más az akt ábrázolások művészete. A pornográfiában a hangsúly a nemi aktus, illetve a nemi szervek közvetlen módon való megmutatásán van. Az aktábrázolás a test szépségét mutatja be művészi kívánalmakkal. Gyakran szentképeken is felfedezhetjük. Az erotikus ábrázolások viszont a nemi izgalmat a nemi szervek közvetlen bemutatása nélkül akarják elérni. A naturista-nudista az, aki az alkalmi meztelen fürdőzésen túl, sokszor a természettel való egységet hirdeti, és túllépve a strand keretein a meztelen életmódot keresi. "Az ilyen jellegű szervezetek a nyilvánosság előtti sexmentességet írják elő és várják el." Nem szeretik a magamutogatást, és kiszűrik a "kukkollókat".

A történelmi gyökerek messzire nyúlnak. Az ókori görögök és rómaiak meztelenül edzették a testüket. Az olimpiákon is meztelenül versenyeztek, a fürdőkben mezítelenek voltak. Az öltözet praktikai és kulturális célokat szolgált, nem a „bűnös testet” kellett elrejteni általa. Az afrikai törzseknél, de Dél Amerikában is megtalálni azokat a törzseket, akik részben, vagy egészében meztelenül éltek, illetve élnek ma is. Az ókeresztény időkben alakult egy szekta, az adamiták, nevük Ádám nevéből származik, akik meztelenségükkel a paradicsomi ártatlanságot akarták kifejezni. (Az Egyház sohase hirdette, hogy a megváltással a paradicsomi ártatlanságot nyernénk vissza. A kegyelem korszakáról tanítottak..) A dualista szemlélet hatására kialakult az a nézet, hogy test rossz, bűnös, amit kínozni, sanyargatni kell. Árpád-házi szent Margitról jegyezték fel, hogy annyira szemérmetes volt, hogy bokáján felül nem is mosakodott. A XVII-XVIII. században már a nyilvános fürdőkben való meztelenséget is erkölcstelennek tartották. A vallásos szemlélet erőteljesen puritánná és prűddé vált, és azzá formálta a világi látásmódot is, amely később ellentétes irányba fordult, és a szabadosság kora vette kezdetét. Az emberi test és a meztelenség a médiákon keresztül (is) élvezeti cikké, áruportékává, a szórakoztató és szolgáltató ipar termékévé alacsonyult. A kérdés az, hogy a mai élet szajháiban felismerjük-e a potenciális szentet, mint Jézus Magdalában; meglátjuk-e a farkasban a bárányt, mint Szent Ferenc Umbriában?

Az őszinteségen a hangsúly. Nem kellet rejtegetni bűneinket és fogyatékosságainkat, tisztában voltunk egymás sebzettségével és sebezhetőségével. A gyógyulás légkörét biztosítottuk egymás számára. Kiléptünk álarcaink mögül, nem kellett sem "a jó polgárt", sem „a jó keresztényt” mímelni, hanem lehettünk azok, akik vagyunk, fogyatékosságokkal terhelt Istenre szomjazó, Istent kereső emberek. Sokáig azt gondoltam, hogy először meg kell „szépíteni” magamat, hogy elfogadható legyek Isten és ember előtt. Pedig Ő úgy szeret bennünket amint vagyunk, piszkosan és sárosan is. Csak Ő tud megtisztítani minket minden bűntől és betegségtől! Ne akarjuk megváltani magunkat, mert úgysem sikerül. Van Megváltó, aki azért jött, hogy szívére ölelje az embert, és szeretetében újjáalkossa. Ő az, aki meg tudja szépíteni életünket, lelkünket, vágyainkat és ösztöneinket, egész emberi mivoltunkat. Az Ő szeretetét érzem akkor is, ha a csillagos eget kémlelem vagy belefeledkezem barátaim tekintetébe, de akkor is, amikor a tenger tajtékai nyaldossák meztelen bőrömet.

Tudom, vannak, akik megütköznek őszinteségemen és összesúgnak mögöttem. Akik a tabu hálói között élik istenes életüket, azok megbotránkoznak e merész nyíltságon, és talán erkölcstelennek is vélik az őszinteségnek e fokát. Akik a szabadosság örvényeiben élnek, nem értik, miért ez a csodálkozás önmagunk titkai felett. A mezítelenségről alkotott felfogások skálája igen széles. Mindenki talál valami kivetnivalót a másikban, de ha ítélkezem, akkor nem vagyok szabad. Csak azok képesek megérteni ezeket a lelki folyamatokat, akik levetik előítéleteiket, és őszinte nyitottsággal figyelik az élet sírig tartó kibontakozását.

Többnyire kétféle választ szoktak felmutatni a meztelenséggel kapcsolatban, prüdéria és elfojtás, vagy szabadosság és magamutogatás. A szabadság derűjét és fesztelenségét csak kevés helyen ismertem fel. Éveken keresztül az emberi test torzulásaival kellett dolgoznom. Megtanultam tisztelni szemérmet és intimitást. De megtanultam levetni saját gátlásaimat, kötelékeimet is. Útjaink Scilla és Karibdis, a szabadosság, és a tabu sziklái között vezetnek el. Az áldott mezítelenségnek csak egy szűk ösvénye élvezhető szabadon. Azt hiszem, erre találtam rá. És Te?

Tucepi Dávid

 

Mezítelenül jöttem II.

"Korábban soha nem kerültem ilyen közel a természethez, és ő sem került ennyire közel hozzám. A természet meztelen volt, és én is."
(Walt Whitman)


A mezítelenség értéksemleges állapot. Önmagában sem erkölcsösséget, sem erkölcstelenséget nem tükröz. Az ember által, vagyis általunk válhat tiszta és üdítő megtapasztalássá, vagy ellenkezőleg, emberalatti erők tobzódásának színterévé. Mi döntjük el, Te és Én. A Biblia világa is így ábrázolja az embert, az ember mezítelenségét. Válhat a vallási révület állapotává, mint Saul esetében:

Az elmúlt évszázadokra a "testellenesség" volt jellemző. E szemléletet akkoriban a valláserkölcs éltette. De a mostani világban is jelen van e testellenesség, igaz már burkoltabban. Már nem a valláserkölcsből táplálkozik, hanem a különböző profitorientált érdekcsoportok manipulatív szemléletformálásából. A médiavilág egyrészt ontja az olyan filmeket, melyek meg vannak fűszerezve meztelen jelenetekkel. Természetessé teszik a filmek és szappanoperák által közvetített gondolkodás-mintákat, hogy az emberi test élvezeti cikké, eladható portékává válhat. Másrészt ugyanez a médiabirodalom és bulvársajtó megütközik, ha adott esetben egy színésznőről kiderül, hogy nem visel fehérneműt, vagy a strand szélén, a takarásban átöltözik. Ha valaki meztelenül napozik, úszik a tengerben, vagy éppen kertje zártságában kertészkedik. Egyrészt a meztelen emberi testet mustrálják, mint egy eladásra szánt piaci áruportékát, "csámcsognak" az emberek szexualitásán és testi adottságain, malacviccekkel teszik nevetségessé a legszebb emberi értékek gyöngyszemeit, a szerelmet, a szexualitást és a meztelen emberi test csodálatos voltát. Teszik ezt a szemléletformálásuk által megszerzett emberi tömegekből kitermelhető profitjuk érdekében. Elfogadhatóvá teszik a felszínességet, az érdekkapcsolatokat, és közönségessé szexualitást. Másrészt, ferde szemmel nézik azokat, azokat, akik élvezni akarják a csak mezítelenül megtapasztalható szépséget és a természetből fakadó életörömöket. Megütköznek a mezítelenség tiszta varázsában. A mezítelenség ugyanis ingyenes. Nem növeli a pénzemberek hasznát. A ruhátlanul fürdőzőkből a fürdőruhaipar se tud nagy profitra szert tenni. Ezért nem is érdeke a naturista életvitel létezése. Értékzavaros világban élünk.

A sokszínű mezítelenséget sokan ijesztőnek, félelmetesnek, bűnösnek, illetlennek vagy titkot feltáró, megalázó állapotnak tekintik. Válhat ilyenné is, ha az emberre ilyen szándékkal kényszerítik rá, de lehet az önelfogadás, az őszinteség és a feltáruló szabadság kifejeződése is. Ez utóbbi esetben sokan a ruháikkal együtt félelmeiket, lelki görcseiket, erkölcstelen vágyaikat is ledobják magukról. Önmagukká válnak, kivetkőznek jelmezeikből, személyiségüket rejtegető álarcaikból. Megtapasztalják, hogy az életben eljátszott szerepeik, megfelelési kényszereik nélkül is szerethetőek, elfogadhatóak. Sokan gyógyulnak ki lelki sebeikből, görcseikből a mezítelenség szabadságának átélése által. Bár a mezítelenség a nemi hovatartozást egyértelműen megmutatja, mégsem válik a szexuális vágyak és érzések játékszerévé. A naturisták szerint a meztelen strandolásnak semmi köze a szexhez-a naturista fürdőhelyekre sok gyerekes család is jár. Felfogásuk szerint a ruhák és a gátlások levetkőzése toleranciáról, családias hangulatról, egymás és a többiek elfogadásáról szól.

Aki futkározott már ruha nélkül a tengerpart homokjában, vagy úszott már a tenger vizében meztelenül, a víz hullámainak selymes érintését megtapasztalva, érezte már bőrén a nap meleg sugarát, a szellő lágy ölelését, csak az képes megérteni, hogy milyen változásokat képes előidézni az ember lelkében a mezítelenség. A létnek egy teljesebb átélésére ad lehetőséget a ruhátlanság.

Ungewitter szerint az ember éppen meztelensége révén vált ki az állatvilágból - a meztelenség a legszebb, legsajátosabb emberi tulajdonság. Szerinte nem a meztelenség látványa váltja ki a mértéktelen szabadosságot, hanem éppen a ravasz erotikával elfedő és felfedő öltözetek. S ha a meztelenség természetessé válásával kivész a női öltözködés romlott erotikája, azzal csak erkölcsösebbek lesznek az emberek.

Az ember másként éli meg meztelenségét a természetben, a strandon, és természetesen egészen másként a hitvesi szerelemben és szexualitásban. Az elsőben a teremtéshez (természethez, egy emberi csoporthoz) fűződő viszonya jelenik meg, a másodikban a társához fűződő viszonya mutatkozik meg. A második megtapasztalása nem fed fel semmit az elsőből. A mezítelenség kibontakozott élménye olyan, mint a lenyugvó, vagy a felkelő nap sugarainak érintetlen látványa, mint az illatozó virág szépségének befogadása, vagy Istennek, a Teremtő Atyának szerető simogatása.

A mezítelen ember nem rejtheti el önmagát, nem állíthat magáról többet és mást, mint ami, és aki valójában. De nem is próbálja rejtegetni önmagát, hiszen épp annak örül a legjobban, hogy végre "önmaga lehet". A mezítelenség az őszinteség és az elfogadás megtapasztalása. Természetesen ez akkor igaz, ha az önkéntes mezítelenségről van szó.

A tiszta mezítelenséggel szemben azonban megfogalmazódik egy kívánalom is. Ne erőszakolja önmagát másra. Ne legyen durva, sértő, vagy tapintatlan. Tisztelje a másik szabadságát, ha kell sebzettségét, szégyenérzetét, vagy önmagát rejtegető állapotát.

Persze, ez a kívánalom megfogalmazódik a mezítelenségtől zavarba jövő emberek felé is. Ne legyenek erkölcscsőszök, a "szemérmesség" bősz bajnokai. Hiszen a mezítelen ember is lehet szemérmes és tiszta szándékú, legalább annyira, mint aki ruhát visel. Sőt, az öltözék is lehet szemérmetlen, és annak viselője is.

Nem állítom, hogy mezítelenség megtapasztalása mindig ennyire eszményi és csodálatos. Van, amikor az ember önként menekül bele egy rendezetlen és futó kalandba, csak hogy végre meztelen ölelését érezze egy másik embernek. Sokszor nem akar senkit boldoggá tenni, csak saját maga elfogadottságát keresi az ember. A vágyait önző módon akarja kielégíteni, a másik ember életét a saját boldogágának eszközzé alacsonyításával.

Az őszinte mezítelenség nem más, mint a szeretet és a szabadság bátorsága. Nincsen benne önzés vagy kéjvágy, ellenkezőleg, tiszta, gyermeki "játék" a természettel, a jó szándékú emberek csoportjával, és a Teremtővel. Nyílván, minden ember másként éli meg a mezítelenséget. A mezítelenek, vagy a ruhába bújt emberek csoportjain belül is. Nincs két egyforma gondolkodású, látásmódú ember. Az erkölcs és a szemérem határai is mások és mások az emberek szemében. Ki így, ki úgy látja a valóságot. Már a biblia is megfogalmaz egy normát, ami a másik ember érzékenységére is tekintettel van. Ez vonatkozik a mezítelenek szabadságára éppúgy, mint a felöltözöttek "igazságára"!
"Amint mezítelenül jött ki anyja méhéből (az ember), úgy megy el innen, és semmit sem visz magával abból, amit fáradsággal szerzett." (Préd 5,14)
"Azután a földre esve leborult, és így szólt: Mezítelen jöttem ki anyám méhéből, mezítelen is megyek el. Az ÚR adta, az ÚR vette el. Áldott legyen az ÚR neve!" (Jób1,21)
"Nincsen olyan teremtmény, amely rejtve volna előtte (Isten előtt), sőt mindenki mezítelen és fedetlen az ő szeme előtt. Neki kell majd számot adnunk." (Zsid. 4,13)

Hippokratész figyelmeztetése az életnek ezen a területén is igaz: "Nil nocere!"-Nem ártani! A szándékos megbotránkoztatás vagy megbotránkozás éppoly ártalmas, mint az, amit helytelenítünk. Az embernek úgy kell megélnie a szabadságát, adott esetben mezítelenségét, hogy építsen, és ne romboljon általa.

A mezítelenség élményét csak a mezítelenek tapasztalják meg. Mezítelenül lenni a vízparton, a szaunában, otthon napközben vagy éjjel az ágyban, elmondhatatlan élményt jelent. Ennél nagyobb már csak a mezítelenség élményének megosztása. Tudni azt, hogy amit látsz, érzel, vagy tapasztalsz, azt a másik is látja, érzi és tapasztalja. A teremtés hajnalán a bűnesetben a mezítelenség szégyenletessé vált, de a "megváltott" élet mezítelensége a szemérem szabadsága. Amikor meztelenül tükörbe nézel, Te mit látsz? Szégyenletes dolgot, vagy önmagadat, érezve, hogy jó létezni, jó, hogy vagyok. Látatlanul, szellemi tükörkép gyanánt mondom: Jó, hogy vagy. Jó, hogy mersz önmagad lenni. Jó, hogy ki mersz lépni a jelmezek mögül, mert elfogadott vagy. Így mezítelenül, pózok és jelmezek nélkül, hazugságok és előítéletek nélkül. Érzed a nap melegét? És a szellő kellemesen borzongató érintését? És a hullámok téged beburkoló lágy nyaldosását? A Teremtő örök jóságát? Az Időtlennek az életedre boruló védelmező szellemi palástját?

Érezd!
A nap süt.
A víz kellemes.
A szellő simogat.
És a falevelek susogása, valamint a hullámok morajlása a lelkedben új távlatokat nyit.

2010-07-26
Tucepi Dávid